térképasztal az augusztusról

Ezen a rém  egyszerű asztalon helyet foglaló  forrásvíznek és a császárgalócának külön története van.

Égi áldásból hullott bőven az elmúlt hetekben ám, ha az ivópalackunkból hiányzik az az utólsó néhány milliméternyi, akkor gond van. És hát lett. Az erdei forrás, ahol utánpótlást reméltem a vízből elapadt, pedig csendes, kis vízhozamú, megbízható csatlakozási pont volt fénykorában. És volt. Jószándékúan valaki megtisztította  a szerényen szivárgó száját, ám  sikerült az iszappal elfojtania. Miután annyi idő nem állt rendelkezésünkre, hogy kivárjuk amíg  újra utat tör magának, továbbindultunk egy távolabbi forrás felé. Szerencsére az hegy  élhetetlen látogatóit nem hagyja  gyümölcs módjára aszalódni, lépten nyomon megszedetlen almafák, szilvák, bodzabogyók, szeder, zselnicemeggy formájában kínálja a nedvességet. Így, meseszerűnek tűnő hangulatban járva lépett elénk egy keresztútnál a hátizsákos, narancssárga szélkabátos anyóka ( átballagtunk már a 21. századba ugyanis ),  a felhagyott kertek egyik utolsó  aktív kapásaként  rámutatott göcsörtös botjával két szilvafára, amit különösen figyelmünkbe ajánlott, majd ahogy jött,  úgy el is tűnt. A történet jól végződött, természetesen megtölthettük csordultig palackjainkat, lemoshattuk az út porát, sarát és merítettük a bőségből a hegymentes napokra.  Ez utóbbi teljesen bevált formája  az iható víz beszerzésének, csak javasolni tudom bárkinek, hogy készítsen be egy kannát ha útjába esik egy jó vízlelőhely, vagy tegyen direkt forrástúrát - 6 palack zsugorfóliázott víz  tömege cipelés szempontjából teljesen azonos 6 palacknyi forrásvízével.

A rendkívül ízletes császárgomba nem héköznapi módon került a tányérra. Judit, az oldal egyik olvasója keresett meg levélben azzal a meglepő és kedves ötletével, hogy nézzünk szét közösen mit ad az augusztusi erdő. Egész pontosan vargányára vágytunk, mondjuk ki őszintén :) Kosaraink terhétől nem szakadt le utunk végére ugyan a karunk -hűvös volt még a szezon a mátrai hegyoldalakon-  piruló galóca, rókagomba, vargánya és természetesen  őzlábgomba azért került bele. Az igazi kulináris kalandnak számító Amanita ceasarea, a  császárgalóca azonban feltette a pontot az i-re. Formailag is hasonlít  a ponthoz, úgyanis leginkább egy földre ejtett főtt tojásra emlékeztet. Fehér burok fogja körbe az előbújó, fiatal narancsvörös termőtestet, amit ha kettévágunk  jól megfigyelhetjük benne a rá jellemző sárgás lemezeket,  tönköt.
Ha sikerül hozzájutnunk és rácsodálkoztunk metszetkészítés közben a szépségére lényegében már meg is tettük az elkészítéséhez vezető út legbonyolultabb lépését: ezt a gombát érdemes nyersen fogyasztani.
Kedvelt csemegének számított az idők folyamán mindíg éppúgy a római császárok asztalán, mint az egyszerű erdőkerülőén (ezek voltunk most mi, illetve Judit nem, mert ő igen jártas a gombák világában én viszont igen egyszerűen kerültem vele az erdőt -többször is ;) ). Szóval nyersen, felszeletelve, jó minőségű féltett olivaolajkészletünkből pár cseppel permetezve, parmezán forgácsokkal és petrezselyemlevéllel meghintve, kevés sóval, borssal fűszerezve, esetleg citrommal megcsepegetetve fenséges eledel egy szelet pirítós mellett is. Citrom helyett használhatunk mértékkel zölddió szirupot is.

augusztusi barangolásainkról néhány kép megtekinthető itt